2021. február 18-án online, a Zoom platformon került sor az utolsó projekteseményre Magyarországon, szakképzési vezetők, tanárok, diákok, oktatási szakértők és tanácsadók - mintegy 70 fő résztvételével.
Vendégelőadónk - a Digitális Szakképzési és Felnőttképzési Módszertani Központ vezetője - a "Munka világa - 2030" címmel tartott előadást. A rendezvényen 7 kísérlet került bemutatásra, melyekben munkáltatók tűztek ki projekt feladatot, és vettek részt a tanárokkal együtt egy-egy ráképző minikurzus kialakításában, ami a diákok hiányzó ismereteit, készségeit hivatott pótolni a kitűzött feladattal összefüggésben. A projektcsapatok többsége korábban rögzítette a diákok bemutatóit, így nemcsak tanárokat láthattunk és hallhattunk, hanem a diákokat és a cég képviselőit is, akik beszéltek a projekt feladatról, a ráképző minikurzusról és a kísérletben szerzett tapasztalataikról.
Az egyik projektről a helyi televízió is beszámolt:
Nagyon informatív és motiváló eseménynek lehettünk tanúi: a résztvevő szakképző iskolák bebizonyították, hogy a Reacti-VET módszertan összhangban van a Szakképzés 4.0 stratégiával és a konzorcium által kidolgozott módszertan szélesebb kontextusban is sikerrel alkalmazható.
Csatolmány | Méret |
---|---|
rendezveny_program_reactivet_2021_0215.pdf | 365.22 KB |
munka_2030_djp_2021_02_18.pptx | 1.24 MB |
reacti_vet_modszertan_ta.pptx | 7.71 MB |
reactivet_itstudy_20210218.pptx | 33.47 MB |
reactivet_szakkepzes_balassa.pptx | 5.64 MB |