A projekt első fázisában a partnerek három fő tevékenységben vettek részt. Először elkészült a projekt weboldala, ami a nyilvános felületen kívül egy csak a partnerek által elérhető dokumentumkezelő és online kommunikációt támogató modulokkal is rendelkezik. A felületet a projekt indító találkozón ismerhették meg a résztvevők. Következő lépésként Olaszországban, Észtországban és Magyarországon végeztünk szükségletelemzést. Összesen 264 szakképzésben dolgozó tanár vett részt az online felmérésben, melynek eredményeit angolul egy összefoglalóban publikáltuk.
Az egyik jelentős eltérés a vizsgált országok között az volt, hogy míg Magyarországon nem jellemző, hogy a szakképzésben tanító tanároknak egy másodállásuk is van a szakmájukban, Olaszországban és Észtországban ez az elterjedt gyakorlat. Arra is fény derült, hogy Észtországban jelentősen nagyobb az e-könyv használat, mint a másik 2 vizsgált országban.
A megkérdezettek IT kompetencia szintje viszonylag alacsony, és meglepetésünkre még mindig nem terjedt el széles körben az ingyenes oktatási tartalmak használata, így az általunk tervezett képzés ténylegesen hasznos lehet számukra. Magyarországon cégek kötében is végeztünk felmérést, melynek egyik fő konklúziója, hogy a munkaadók és az iskolák között elvétve van csak jól működő, élő kapcsolat, mindemellett a szakképzésből kikerülő diákok készségszintjét alacsonynak vélik.
A felmérés eredményei megerősítették azt a feltételezésünket, hogy szükség van olyan képzésre, ami a szakképző iskolák és cégek kapcsolatát erősíti és elősegíti a gyors, rugalmas tananyag fejlesztést.
A képzés anyagának kidolgozása meg is kezdődött az alábbi modulok angol nyelvű verziójának elkészítésével:
1. modul – A 21. századi iskola kapcsolati hálója: adatgyűjtés és adatelemzés
2. modul – Aktív tanulás digitális eszközökkel
3. modul – Ingyenes digitális eszközök, tananyagforrások
4. modul – Virtuális osztálytermek
5. modul – Projektek tervezése és megvalósítása digitális eszközökkel
További részletek a projekt hírlevelek 1. számában olvashatók.
Csatolmány | Méret |
---|---|
o1_kerdoiv_cegek_hu.pdf | 181.68 KB |
o1_kerdoiv_tanarok_hu.pdf | 208.35 KB |
o1_reacti-vet_survey_result_companies_hungary_en.pdf | 613.26 KB |
o1_reacti-vet_survey_result_estonia_en.pdf | 1.53 MB |
o1_reacti-vet_survey_result_hungary_en.pdf | 1.66 MB |
o1_reacti-vet_survey_result_italy_en.pdf | 1.48 MB |
newsletter_1_hu.pdf | 233.29 KB |
o1_reacti-vet_survey_consolidated_results_teachers.pdf | 1.85 MB |
reacti-vet_collaboration_platform_guide.pdf | 1.7 MB |